Egy éjszaka otthon

A hétvégén családi ünneplés alkalmából sokan összegyűltünk édesanyámék házában. Az én szobám esett legközelebb a kis lurkók szobájához, ahol aznap este hárman "aluszkáltak". Édesanyám nyitva hagyta a szobájuk ajtaját és felkapcsolta a szomszédos fürdőszoba lámpáját, hogy világosságot adjon nekik az éjszaka sötétjében.

Későn aludtam el és a legmélyebb álmomból ébresztett a legkisebb, amikor az ágyam mellett a nevemen szólított és még mielőtt a szememet kinyithattam volna már fúrta is be magát a takarom alá. Mire megkérdeztem mi baj történt, a cumi egyenletes hangjából tudtam, hogy máris alszik. Figyeltem a pöttöm kis kályha testét magam mellett és eszembe jutott a jógafesztiválon az egyik pszichológus előadása. A pszichedelikus szerek világán túl légzéstechnikával dolgozott emberekkel, és előadásában hosszasan magyarázta, hogy egy ilyen terápia kapcsán az egyik legfontosabb dolog, hogy a terapeuta biztosítja a biztonságos, bizalmi légkört, teret a páciens számára, hogy az egész szeánsz alatt biztonságban érezhesse magát, hogy tudja, bármi történik vele jó helyen van, segítenek neki, nem eshet bántódása. Elmerengtem vajon meddig tart az én energetikai köröm, amelynek védelmében a kis pasi egy pillanat alatt mély álomba szenderült. Talán fél óra telt el, mikor kiderült nem sokáig, egy szőke fej tűnt fel ugyanis a fürdő fényében. Egyedül maradt az ágyban, nem tudott így aludni. Először persze próbáltam meggyőzni, hogy feküdjön vissza, óvatosan kimásztam a cumit cammogi mellől és visszakísértem a nagy ágyba, de csak forgolódott nem jött a szemére álom. Van, akinek a közelség sem elég. Nem tudtam mitévő legyek, hogyan nyugtassam meg, mire felém fordult és lehunyt szemmel csak ennyit mondott: „add a kezed!”. Aprócska ujjaival megragadta a kisujjamat, és egy perc múlva már mélyen szundított. A harmadik gyerkőc már csak reggel érkezett, ő végig aludta az éjszakát egyedül, azt hiszem, hogy csak nem akart kimaradni a nagy ágyban való tobzódásból, egy pillanat alatt mellettem szuszogott ő is.

A gyerekek még tudják. Még érzik, hogy a kapcsolat, a közelség az biztonság, az melegség, bizalom es szeretet. Hogy együtt lenni védelem, nyugalom, boldogság. Évek óta nézem, ahogy cseperednek es megfigyeltem, hogy bár mindig ugyanolyan türelmes es kedves vagyok vagy igyekszem lenni velük, ha feszültebb és fáradtabb napom van, tartják tőlem a távolságot, ha nyugodt és kiegyensúlyozott, egy szó nélkül az ölembe másznak, a nyakamba bújnak, csak úgy megsimogatnak, megpuszilnak. Az ő érzékelőik még tökéletesen működnek. Éjszaka, sötétben, látatlanul is odatalálnak, ahol biztonság van. Néha próbáljuk meg mi is behunyni a szemünket és a szívünk után menni. És higgyük el, hogy nem hagy cserben. Hogy visszavezet az emberek köze. Hogy megmutatja, hogy a közösség, az összetartozás erő. Hogy ebben az erőben rejlik a meleg, a biztonság, a szeretet. Hogy ez nem más, mint maga az élet.

/fotó: cickinmoms.com/