Szeretem a nyarakat, amikor
Zöldell a sok lélegző levél és
Olyan könnyű a lét,
Mintha mosolyba borulna minden.
Orromban érzem a perzselő napfényt és
Ragyogva villongnak a tárgyak
Úton és térben.
S te magad is csak lebegsz, mint egy gyenge
Ágon zengő apró kis cinege.
Göcsörtös szívek gyógyírja te.
***
Szólok hozzád ezerféleképpen
Zajt csapok, hogy érezz újra
Engem, de túl sűrű a lét, és
Rekedtes hangom nem ér már el.
Eleinte bántott, majd beletörődtem,hogy
Te magadat, én magamat jobban féltem és
Léket közénk ez vet végleg.
Emlék marad csak minden
Közösség veled egy lélekben.
***
Hónapot újabb hó követ és az
Idő úgy szalad el,
Árnyat vet rám a reggel
Nem akartam, de felkelt megint oh
Yeah.
Zavaró fények, mint apró stroboszkóp
Orrodon cikáznak és már csak a
Lét, csak az kell.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.