Állapotok

Én régóta úgy érzem és hiszem, hogy ez a szuper, jól működő masszív és egyben érzékeny test, ami az enyém, egy nagyon jó szolgálatot tevő jármű, egy hely, amiben ezt az életemet megélem, ami segít abban, hogy ebben a világban megjelenjek, hogy mozogjak, elvégezzem, amit el kell végeznem, egyszóval a testem a legközelebbi társam, amivel jó jóban lenni, jó rá odafigyelni és megadni számára, amire szüksége van, nem kizsákmányolni, nem tönkre tenni, hanem vigyázni rá és hálásnak lenni érte, hogy van, hogy jól üzemel, hiszen az EGÉSZség egy részét ő maga teszi ki. Vajon tudatában vagyunk ennek életünkben? Nem igazán. Fiatalon – a folyton homeosztázisra törekvő kiegyensúlyozó - test mindent elbír, nincs az az alkohol, az a mennyiségű cigaretta, az a számú átmulatott éjszaka vagy lefutott kilométer, amit úgy igazán – mint később 30x, 40x évesen – megérzünk. A lelkiismeretünk megnyugtatása végett persze sokan be-be csempészünk már ekkor is az életünkbe salátákat és gyümölcsöket, na nem tudatosan megvizsgált és átgondolt módon, csak úgy hallomás, reklámok, nagymama jó tanácsai végett, hogy érezzük, hogy egészségesen táplálkozunk, nem tudhatjuk ugye mi lesz 20 (10, 30, 40…) év múlva. Aztán amikor elkövetkeznek a 30-as évek és valóban érezzük, hogy egy esti tivornya után a felépülés már hosszabb időt vesz igénybe, vagy hogy egy náthával képesek vagyunk hetekig elbíbelődni (nyilván munkahelyen, gyerek után rohanva, betegen is őrült verseny tempót diktálva), a figyelmünket szépen lassan mélyebbre irányítjuk. Próbáljuk megtudni valóban hogyan tehetnénk valamit az egészségünkért, a testünk tisztaságáért vagy fittségéért. De ez kérem energia, és munka. Ez utána járás és utána olvasás. És ez bizony az apró cimkék átnyálazása a boltokban vásárlás alatt, és ami még terhelőbb, gondolkodás és tudatosság. Ezért még mindig egyszerűbb sokaknak egy-egy irányzatot követni, a most olyan sok divatosból, bio-paleo-candida-vegetáriánus-vegán, csak hogy egy párat említsek. Jogom van ezt mondani, én is túl vagyok már több ilyenen. Szóval próbálkozol. A divatok útvesztőjében és az újdonságokat csillagászati összegekért áruló kereskedők tengerében, idő- és erőhiányban. Aztán hiába minden diéta, egészséges táplálkozás, sport és higiéné, beteg leszel. Igen, mert ér minket ezer dolog az életben, mert a szervezet változik, mert nem ugyanolyan az ellenálló képessége ma, mint holnap, hogy megvédjen a baciktól és vírusoktól amik százával-ezrével leselkednek rá, és leginkább azért is, mert nem mindig erős a lelkünk se, hogy elviseljük a munkahelyi/családi/párkapcsolati problémákat, hogy viseljük a folyamatosan és visszatérően jelentkező stresszhelyzeteket, hogy azt a rengeteg érzelmet, ami nap, mint nap ér egyáltalán megfigyeljük, megértsük, rendszerezzük. Hogy ne fussunk-szaladjunk minden után, ne habzsoljuk a soksok munkaóra után a hobbit/szórakozást se, mert minden nap végső soron csak 24 órából áll és ebbe a 24 órába minden nem fér bele. Ha akarjuk, akkor sem. Ha úgy érezzük, hogy fogjuk bírni 5-6 óra alvással, hogy tudunk koncentrálni napközben és pörögni esténként, és ezt folytatni hetekig-hónapokig talán éveken át, nem, nem tudjuk. Legtöbben nem tudjuk. Fogadjuk el, hogy ebben az emberi testben élünk. Ebben az emberi testben ami bár csodálatos – több számunkra egyáltalán nem ismert és értett - rendszerrel működik és valószínűleg több problémát kezel hatékonyabban, mint nem, amiről tudomásunk sincsen, de akkor is csak egy emberi test. Egy emberi test, aminek folyadékra és táplálékra van szüksége és újra meg újra pihenésre, alvásra. Én úgy látom, hogy tulajdonképpen éppen olyan bonyolult, zseniális és fejlett, amennyire törékeny, védtelen és gyenge tud lenni. /Nem gondolom különben, hogy a maximumon használnánk, de ebbe most ne menjünk bele ;)/. És ha más állapotba kerül, "beteg", annak oka van. Ha beteg, akkor valamire felhívja a figyelmünket. Valamit nem csinálunk jól, valamit nem érzünk, nem gondolunk jól, nem vagyunk őszinték magunkhoz vagy másokhoz, marcangoljuk önmagunkat, vagy hagyjuk, hogy mások tegyék ezt, egy a biztos, valami oka van. Mert néha a betegség kezelés nélkül is úgy tűnik el a semmibe, ahogy érkezett. Azok az állapotok, amiktől szenvedtünk és nem tudtunk velük mit kezdeni, egyszer csak, sokszor amikor már végső az elkeseredésünk érthetetlenül eltűnnek, mintha sose lettek volna. Néha talán megértjük mi változott meg ezidőtájt, de legtöbbször nem. Nem tudunk mást tenni, mint hogy elfogadjuk. Elfogadjuk, hogy az élet változás, hogy a testünk ennek a változásnak a része, hogy jó odafigyelni rá, akkor is ha néha érthetetlen a kommunikációja. Hiszen benne/vele/általa vagyunk képesek élni, ha működik lehetőségek szerint szabadon és boldogan.