Nem tudom mikor kezdődött, csak lassan

a nyakam köré fonódott

a szemem elé libbent,

láthatatlanul, észlelhetetlenül

és ott volt.

Érkezését végül egy óriás mellbe vágás jelezte

egy harsogó, fellengző, erejét fitogtató

felkiáltás!

mi a földhöz vágott,

gyenge halandó embert

és megsemmisített.

Nemcsak a szívemet vette el,

magának követelte a lelkem,

a gondolataim,

az utolsó leheletem is.

Hetekbe telt, míg újra lábra tudtam állni,

míg felfogtam, hogy Ő ÉN vagyok.

Hogy Ő ÉN értem van,

hogy Én nem vállaltam már felelősséget ÉRTÜNK.

Ő viszont élni akar.

Sz abadon,

I gazán,

V égtelenül.

/kép forrása: bebetsy.com/