Korán volt még, épp csak elmúlt 5 óra, de már teljesen világos volt. Kiléptem a teraszra és a kora nyári friss reggel fogadott, kellemes 20 fok körüli idő. Leterítettem a matracom, gondosan megtöröltem a talpam és ráléptem. Alapállás, szamasztitihi. De mielőtt összetettem volna a két tenyeremet és lehunytam volna a szememet a nyitó mantra elmormolásához megakadt a szemem a gyönyörű látványon. Nem tudtam levenni róla a szememet. A Balaton nyugodtan, fenségesen tárult elem. Ilyenkor kora nyári hajnalon a tisztasága opálos zöldre festi, elmosódnak a színek ahol a rikító kék éggel ér össze. Csend van. Nem, ez nem a városi csend, ahol a legnyugodtabb órában is hallatszik valahonnan egy elrobogó motor hangja, egy becsukódó ablaké vagy egy csecsemő felsírásáé, ez másfajta csend. Zajok nélküli és mégis hangos. Magába foglalja a fák, növények, bogarak és a víz hangtalan jelenlétet is. Együtt lélegző telített csend ez. Csak állok a közepén és ámulok. Aztán lehunyom a szemem. És mélyítem a légzésemet. Szinte finom a friss levegő, amit beszívok. Annyira különbözik a mindennap érzett városi szmogtól, hogy üdítő táplálék a testemnek, lelkemnek. Ezért jó pár teljes jógalégzést végzek, mielőtt bármilyen mozdulatba kezdenék. Aztán a testem automatikusan mozdul. Elvégzem a napüdvözleteket a felkelő nap sugarai fényében. Arany hidat képeznek a vízen. Muszáj kikandikálnom a gyakorlás zárt szentélyéből annyira csodálatos. Majd visszafordulok. Magamba, magamhoz. És csak megtörténik minden. Hajolok, lépek, hajlítom, nyújtom, tartom. Belélegzem, kifújom. Feszítem és elengedem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.