Születésnapomra

Kedves Én!

Eltelt egy újabb év. Igazából kettő telt el, mert a legutóbbi elől gyáván és csendben elszöktél, elkented, mint a szőnyegre esett csokoládé darabot lassan és komótosan titokban, míg végül nem is látszik. Meg se történt. Ha nem látszik a világ a függöny mögül, nem is létezik hasonlatára, ha nem ünnepled, nem is telik az idő. De most komolyan. Hiszen egyfelől nem változol. Ugyanaz vagy, aki tegnap, vagy akár több 10 éve, ugyanúgy nevetsz, ha boldog vagy és nehezen viselhető – a saját magad számára is - ha rosszkedvű, hisztis. Keresed a válaszokat, ahogy mindig kerested – és még most sincsenek meg - és ugyanúgy elszomorít néha a világ mulandósága, igaz már látod az állandóságát, a végtelenségét is. Elnézed az embereket órákon át, mint gyerekkorodban a csúszda tetejéről és boldoggá tesz egy hosszú séta a napsütötte városban, vagy egy finom fülbemászó dallam, amire még mindig táncra perdülsz a - folyton változó - nappali közepén. És közben meg teljesen más vagy, egy másik ember. Talán tényleg igaz, hogy meggyötör az élet, és a hasonló mosolyod mögött éppen csak egy sugallatnyi, de jól kivehető szomorúság biggyeszt és minden mozdulatban benne rejlik valami, ami régen nem volt ott, ami néha merevvé és nehézkessé tesz. Talán a tapasztalat terhe, a fájdalmak terhe, az élet súlya, az életé amely az évek alatt a maga csodájával, de rideg valóságával és néha kíméletlenségével tárult eléd és lerántotta a leplet olyan sok mindenről...és tudod mit? Így a jó. Mert szeretni egy álmot, az könnyű. Vakon, naivan bízni az ismeretlenben, azzal a biztos tudattal, hogy nem érhet baj, játszi könnyedség. De látni a sötétet is, tapasztalni a fájdalmat, az igazi fájdalmat, ami napokra-hetekre (évekre) megbénít, amit letilt az agy is, mert a test nem tudja elviselni, és látni a valóságot a dolgok mögött, felismerni az igazat és azzal megbékélni, azzal harmóniában élni, elfogadni és tudni szeretni, az már más. Az minden, amit neked kívánhatok ezen a napon, az minden, amiért dolgozol, tapasztalsz, élsz évek óta. Lárvából-pillangóvá, a mocsárból a napsütésbe lótusz virágként. Nem leszel öregebb, csak a tested változik, csak a hajad színe fakul és a világ távolodik tőled és közeledik egyszerre és közben mindvégig benned él. Te pedig ezeken a napokon megállsz és emlékezel. Emlékezel arra, hogy mi volt és mi van most. Megfigyeled, hogy ki vagy, hogy mit tettél és hova jutottál. És ünnepelsz is. Nem egy számot, nem egy napot. Hanem magadat, az életet. Mindazt, amit magadért tettél, mindazt, amit átéltél, megéltél, ami átformált, amin felül kerekedtél saját magadban, amivel több lettél, igazabb, amivé a tegnapokkal és a mával váltál. És azt a szeretetet, amit kaptál, amit kapsz és amit adhatsz.

Boldog születésnapot, drága Önmagam.