December

Érthetetlen miért történik az életben sok minden. Miért éppen úgy történnek a dolgok, ahogy. És mégis. Visszanézve 10-15 év távlatában már néha látszódni vélek vékonyka szálakat, amik a történeteket átszövik, fonalakat, amik az embereket végleg, akkor is ha azok talán már fizikai mivoltukban nem léteznek egymás életében, de összekötnek. Érzelmi kapcsok, soha el nem tűnő energia. Azonos helyszínek, hasonló történetek, párhuzamos életek.

Karácsony tájékán szentimentálisabb az ember. Észrevettem, hogy ilyenkor minden történet, amely akár ismeretlenekről is szól, jobban megérint. Hogy ha elmerengek a régmúlt eseményein, a rég nem látott ismerősök képe erősen hat rám. Mintha mélyen a szívembe, egyenesen a belsőmbe nyúlna valami és felkavarna, úgy kavarognak bennem is az érzések, a szeretet, a hiány és az öröm érzése. Néha elfog a vágy, hogy felkeressem ezeket az embereket, hogy megöleljem őket, hogy megmutassam azt, ami nem múlt el, nem múlik el soha. Hogy talán évek, évtizedek óta nem találkoztunk, de mennyire sokat jelent, hogy az életem részét képezték egyszer. Hogy minden, amit velük megéltem, átéltem itt van bennem. Ez is vagyok én. Ők is vagyok én. És tudom, hogy aprócska darabkáim, energia-nyalábjaim, szeretetem, odafigyelésem, törődésem ott van bennük is. Minden ott van a másikban, amit egymásnak adtunk. És érdekes, hogy a bántás és a harag elpárolog. Nem azonnal, nem gyorsan, de egyszer csak visszanézel, és nem látod. Lefedi, elfedi valami, ami melegebb, ami könnyebb, ami vidámabb és színesebb. És nincs tovább. A harag, a düh nem örök érvényű, csak időszakos. A szeretet az, ami örök. A szeretet az, ami nem ismer időkorlátokat, nem ismeri a földi létet sem. Áthág világokat és dimenziókat, mindig létezett, mindig létezik és sose szűnik meg. Olyan ő, mint az univerzum egyetlen, véget nem érő rezgése. Ha olyan szerettemre gondolok, aki már nem itt él velünk a Földön, tudom, hogy a szeretetem hozzá is eljut. És ha nagyon figyelek, érzem az ő szeretetét is felém áradni. Be se kell hunynom a szemem és látom a nagymamám mosolyát, érzem az ölelését.

Egy kedves, régi ismerősöm felemlegette nemrég, hogy a Karácsony közeledtével biztosan olvashatja majd tőlem miért nem szeretjük a Karácsonyt és miért jó mégis. Hát ezért. Ezért nem szeretjük és ezért jó mégis. Mert mikor elsötétül kicsit a világ, talán úgy érezhetjük, magunkra maradtunk. A sötétben, mint egy álomban is, régi, elveszítettnek hitt ismerősök képei jelenhetnek meg, régi történetek élednek újjá bennünk, elérkezik az emlékezés, egyfajta búcsú ideje. De ezért szeretjük is, mert ez a sok szeretett személy így kerül újra közel hozzánk, és így emlékezünk arra is, hogy a szívünk csordultig van szeretettel. Hogy ez a szeretet nem csökken, hanem csak növekszik az évek múltával. És apró lámpásokkal az úton itt, a sötétben tudjuk megmutatni mérhetetlen erejét is. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

/fotó: www.peek.com/